Címlap
UNIÓS TÁMOGATÁSSAL VALÓSULT MEG AZ EGRI NŐVÉRSZÁLLÓ ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA Nyomtatás E-mail
2017. október 31. kedd, 16:28

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Markhot Ferenc Kórház 82.570.462 Ft-ot nyert az „Energetikai fejlesztések a Markhot Ferenc Kórház nővérszállóján” című KEHOP-5.2.10-16-2016-00034 pályázaton az intézmény energetikai felújítására. A projekt megvalósulása, az épület energetikai felújítása jelentős költségmegtakarítást eredményez a kórház számára, valamint növeli a lakók: orvosok, nővérek egyéb egészségügyi dolgozók komfortérzetét.

 

A Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet fontos küldetésének tartja a szakrendelések, betegellátás színvonalas kiszolgálásán túl a környezettudatos, energiahatékony intézményfenntartást is. Ennek érdekében számos beruházást hajtott már végre és szándékozik megvalósítani a jövőben is.

 

Jelen projekt keretében befejeződött a Markhot Ferenc Kórház Eger, Széchenyi u. 46. szám alatt lévő nővérszállójának energetikai felújítása. Az energetikai felújítás során 1141 m2-en megtörtént a külső homlokzat teljes szigetelése, kicserélték az összes régi, elavult nyílászárót, ablakokat, bejárati ajtókat új, jól hőszigetelő műanyag nyílászárókra. A beruházás keretében a padlásfödémet kőzetgyapot rendszerrel teljes felületen (950 m2) hőszigetelték.

 

A munkálatok végzése közben szükségessé vált az épületen lévő tíz db fecskefészek, illetve a fecske fiókák megóvása, de így is sikerült tartani a munkálatok határidejét. A Markhot Ferenc Kórház szomszédságában lévő nővérszálló 80 db egy és kétszobás lakrészeiben tudja elszállásolni az intézmény munkatársait, orvosokat, nővéreket és a kiszolgáló egységek dolgozóit. Az épület energetikai felújítása jelentős költségmegtakarítást eredményez a kórház számára, valamint növeli a lakók komfortérzetét. Az épület Eger belvárosának főutcáján található, a szigeteléssel járó külső felújítása nagymértékben hozzájárult a pozitív városkép alakításához.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.


További információk:
Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
3300 Eger, Széchenyi út 27-29.
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.mfkh.hu

 
ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSA A MARKHOT FERENC KÓRHÁZBAN Nyomtatás E-mail
2015. december 28. hétfő, 09:08

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Markhot Ferenc Kórház újabb pályázatot nyújtott be a TIOP-2.2.8.A-15/1 azonosító számú, „Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása” című pályázati kiírás „B” konstrukciójára, melynek keretében infrastrukturális beruházások megvalósítása került sor.

 

A beruházás részeként az alap-infrastruktúra, azon belül is a hatékony üzemeltetés érdekében az izotópdiagnosztikai labor energetikai átalakítása – úgy mint fűtés és HMV rendszer) -, valamint optikai hálózat kiépítése történik meg.

 

Markhot Ferenc Kórház célja ezzel a beruházással is az intézmény infrastrukturális feltételeinek javítása, az ellátások szakmai színvonalának növelése és a szakmai szolgáltatások elérhetőségének és minőségének javítása, a korszerű diagnosztikai eszközpark kialakítása.

 

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában valósult meg.

 

 

További információk:
Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Telefon: 36/410-31336/410-313
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 15.

 
INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉS A MARKHOT FERENC KÓRHÁZBAN Nyomtatás E-mail
2015. december 28. hétfő, 09:05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Markhot Ferenc Kórház újabb pályázatot nyújtott be a TIOP-2.2.8.A-15/1 azonosító számú, „Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása” című pályázati kiírás „A” konstrukciójára, melynek keretében fontos infrastrukturális fejlesztésekre és eszközbeszerzésekre került sor.

 

A Markhot Ferenc Kórház célja a fekvőbeteg ellátó intézmények infrastrukturális feltételeinek javítása, az ellátások szakmai színvonalának növelése és a szakmai szolgáltatások elérhetőségének és minőségének jobb területi kiegyenlítése.

 

A projekt része

-       a mammográfia áthelyezése, építése,

-       rámpa építése,

-       hálózati elosztó kapcsoló áthelyezése,

-       rectoscope és tartozékainak beszerzése és üzembe helyezése,

-       mobil tüdőszűrő röntgenkészülék beszerzése,

-       bútorzat beszerzése, és

-       informatikai eszközök beszerzése

 

A beruházás hozzájárul a Kórház fejlesztési stratégiájában megfogalmazott célok megvalósításához, azaz a járó- és fekvőbeteg ellátó tevékenység a kor színvonalának megfelelő orvos-technológiai és informatikai eszközök beszerzésével való fejlesztéséhez, korszerű eszközpark kialakításához, a hatékony szűrővizsgálaton történő részvétel növeléséhez, valamint az épületek korszerűsítéséhez, komfortosításához.

 

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában valósult meg.



További információk:
Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Telefon: 36/410-31336/410-313
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 15.

 
MEGVALÓSULT AZ ENERGIA-HATÉKONY MRI KÉSZÜLÉK BESZERZÉSE A MARKHOT FERENC KÓHÁZBAN Nyomtatás E-mail
2015. december 28. hétfő, 08:05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Markhot Ferenc Kórház újabb sikeres pályázatot nyert a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú, „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióra, 2015 augusztusában benyújtott pályázatával. A projekt 100%-os támogatási intenzitás mellett, 480.536.250 Ft Európai Uniós támogatással valósult meg a Magyar Állam társfinanszírozása mellett, melynek keretében energia-hatékony MR készülék vásárlására került sor.

 

A Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet fontos küldetésének tartja a szakrendelések, betegellátás korszerűsítését, azok folyamatos minőségi javítását. Ennek érdekében számos beruházást hajtott már végre és szándékozik megvalósítani a jövőben is a Kórház. A 2015 augusztusában benyújtott, majd támogatásra ítélt „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzése a Markhot Ferenc Kórházban” című projekt egy új MR (mágneses rezonanciás) készülék megvásárlását tette lehetővé, mellyel lecserélésre került a kórház korábban használatos régi, nem energia hatékony Siemens Magnetom Symphony MR készüléke. A készülék a Kórház I. számú telephelyén, az Eger, Markhot F. u. 1-3. szám alatt található rendelőintézetbe került elhelyezésre, beüzemelésre.
Az új eszköz a régivel ellentétben energia-hatékony; használatával az üvegházhatású gázok kibocsátása évi 65,51 tonnával csökkenthető, ezáltal környezetkímélő is. A 100%-os támogatási intenzitással megvalósult beruházás a 476,2 millió Ft-os eszközbeszerzésen kívül még közbeszerzési, projektmenedzsment szolgáltatásokat, illetve tájékoztatás és nyilvánosság feladatok ellátását finanszírozta.


A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.


További információk:
Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Telefon: 36/410-31336/410-313
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 15.

 
ENERGIA-HATÉKONY MRI KÉSZÜLÉK BESZERZÉSE A MARKHOT FERENC KÓHÁZBAN Nyomtatás E-mail
2015. november 09. hétfő, 08:05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Markhot Ferenc Kórház újabb sikeres pályázatot nyert a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú, „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióra, 2015 augusztusában benyújtott pályázatával. A projekt 100%-os támogatási intenzitás mellett, 480.536.250 Ft Európai Uniós támogatással valósul meg a Magyar Állam társfinanszírozása mellett, melynek keretében energia-hatékony MR készülék vásárlására kerül sor.

 

A Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet fontos küldetésének tartja a szakrendelések, betegellátás korszerűsítését, azok folyamatos minőségi javítását. Ennek érdekében számos beruházást hajtott már végre és szándékozik megvalósítani a jövőben is a Kórház. A 2015 augusztusában benyújtott, majd támogatásra ítélt „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzése a Markhot Ferenc Kórházban” című projekt egy új MR (mágneses rezonanciás) készülék megvásárlását teszi lehetővé, mellyel lecserélésre kerül a kórház jelenleg használatos régi, nem energia hatékony Siemens Magnetom Symphony MR készüléke. A készülék a Kórház I. számú telephelyén, az Eger, Markhot F. u. 1-3. szám alatt található rendelőintézetbe kerül elhelyezésre.
Az új eszköz a régivel ellentétben energia-hatékony; használatával az üvegházhatású gázok kibocsátása évi 65,51 tonnával csökkenthető, ezáltal környezetkímélő is. A 100%-os támogatási intenzitással megvalósuló beruházás a 476,2 millió Ft-os eszközbeszerzésen kívül még közbeszerzési, projektmenedzsment szolgáltatásokat, illetve tájékoztatás és nyilvánosság feladatok ellátását finanszírozza. Az eszközbeszerzés ez év végig lezajlik.


A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.


További információk:
Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Telefon: 36/410-313
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 15.

 
MEGVALÓSULT NYÍRMADA SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓJA Nyomtatás E-mail
2015. szeptember 29. kedd, 08:05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyírmada Város Önkormányzata „Szociális városrehabilitáció Nyírmadán” című projektje 2013-ban támogatói döntésben részesült. Az Európai Unió és a Magyar Állam által 100%-ban támogatott projekt 2013 decemberében vette kezdetét és a napokban ér véget. A 396.475.444 Ft vissza nem térítendő támogatásból megvalósult projekt legfőbb célja egy Közösségi Nonprofit Szolgáltató Ház kialakítása és egy Segítő Ház megépítése volt, emellett játszóteret, közösségi parkot és hulladékszigetet is létrehoztak és néhány utcát is felújítottak.

 

Nyírmada Város Önkormányzata újabb sikeres pályázat megvalósítását kezdte meg 2013 decemberében.  A projekt megvalósítása során Közösségi Nonprofit Szolgáltató Házat alakítottak ki, Segítő Házat építettek, valamint két közösségi parkkal és játszótérrel is gazdagították a várost. Megtörtént továbbá a település fő útvonalának a parkosítása és egy hulladéksziget kialakítására is sor került.

A település közlekedésének javítása érdekében öt utca újult meg, továbbá egy út szilárd burkolatot kapott, illetve egy utca napelemes közvilágításának kiépítése is megtörtént.

A fejlesztésekkel párhuzamosan egészségmegőrző akciók és bűnmegelőzési programok, valamint közösségfejlesztő rendezvények zajlottak a lakosság informálása érdekében.

A projekt megvalósítására 396.475.444 Ft, 100 %-os vissza nem térítendő támogatást kapott az önkormányzat.

 

 

„A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.”

 

 

További információk:

Nyírmada Város Önkormányzata

4564 Nyírmada, Ady Endre u. 16.

Tel.: 06/45/492-100

www.nyirmada.hu

 
SAJTÓKÖZLEMÉNY - EGYÉLYEGYENLŐSÉGI CÉLCSOPORTOK INTEGÁRCIÓJÁT ELŐSEGÍTŐ FEJLESZTÉS AZ ISLIPO KFT-NÉL Nyomtatás E-mail
2015. augusztus 31. hétfő, 11:05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ISLIPO Élelmiszerfeldolgozó és Kereskedő Kft. az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának „Esélyegyenlőségi csoportok a gazdaságban – hátrányos helyzetű, elsősorban roma munkavállalók integrációja a munkaerőpiacon” című pályázati felhívás keretében 54.431.290 Ft Európai Uniós támogatást nyert. Az „ISLIPO Kft. esélyegyenlőségi célcsoportok integrációját elősegítő fejlesztése” című, GOP-3.5.1-12/C-2013-0067 azonosító számú projekt 112,8 millió Ft összegű költségvetéssel valósult meg. A projekt közvetlen célja társadalmi integrációt elősegítő fejlesztés magas hozzáadott értékű termék előállításával.

 

Az ISLIPO Kft. 1996-ban arra vállalkozott, hogy a dél-nyírségi, szatmári termőtáj különleges íz harmóniájú gyümölcseiből, zöldségeiből készült tartósítóipari termékeket a globális piac legigényesebb pontjaira juttatja el olyan módon, hogy a mátészalkai termelőüzemben speciális technológiával és innovatív eljárásokkal gazdagítja a termékek élvezeti értékét és funkcionalitását.

Ennek elérése érdekében az ISLIPO Kft. számos beruházást tudhat már maga mögött. A GOP-2012-3.5.1/C azonosító számú, „Esélyegyenlőségi csoportok a gazdaságban – hátrányos helyzetű, elsősorban roma munkavállalók integrációja a munkaerőpiacon” című kiírásra benyújtotta az „ISLIPO Kft. esélyegyenlőségi célcsoportok integrációját elősegítő fejlesztése” című pályázatát, mely támogatásban részesült. A projekt összköltsége 112,8 millió Ft, mely 48,25 %-os támogatási intenzitás mellett 54,43 millió Ft Európai Uniós és magyar állami támogatásból valósult meg.

A projekt során eszközbeszerzés valósult meg: egy kontinuális mártóvonal, valamint egy csomagolóvonal került beszerzésre, melyek segítségével megvalósulhat a vállalkozás által megfogalmazott rövid távú, konkrét cél is:új termékfajták gyártásának beindítása, magas hozzáadott értéktartalmú termékek előállítása csúcstechnológia alkalmazásával, mely alkalmas azok globális piacon való terjesztésére, a piac térnyerésére.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

 

Bővebb információk:

ISLIPO Kft.

4700 Mátészalka, Ipari út 2.

Telefon: 06-44/500-571, Fax: 06-44/500-571

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Internet: www.islipo.hu

 
FOTOVOLTAIKUS RENSZEREK KIALAKÍTÁSA CSENGERSIMA KÖZSÉGBEN Nyomtatás E-mail
2015. augusztus 31. hétfő, 08:05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csengersima Község Önkormányzata 48 187 857 Ft támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében, „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása” című pályázati kiírására benyújtott KEOP-4.10.0/N/14-2014-0234 azonosító számú pályázaton. A beruházások összértéke 48 187 857 Ft, 100 %-os támogatási intenzitás mellett. A projekt 2015.08.31-el megvalósult.

A projekt megvalósulásának általános célja a környezetünket kevésbé terhelő, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, a megújuló energiaforrásokon alapuló villamos energia szerepének növelése, és ezen keresztül a széndioxid-kibocsátás csökkentése.

Az Önkormányzat kiemelt célkitűzés az energiahasznosítást területén a környezeti szempontok érvényesítése. Melynek egyik feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása.

A projekt keretében Csengersima Község Önkormányzat két intézményében - polgármesteri hivatal és konyha, valamint zöldség és piaccsarnok épületében- történt meg a villamos energia fogyasztás kiváltása megújuló energiaforrás révén, fotovoltaikus rendszer kiépítésével.

A beruházás megvalósulásával az Önkormányzat célja környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszer (napelem) használatával az önkormányzat és intézményei energiafelhasználásának kielégítése. Az önkormányzat elkötelezett ezen technológia alkalmazása iránt. A beruházás megvalósítása az Önkormányzat energiára fordítandó költségének jelentős csökkenését eredményezi.

A beruházás elvárt elsődleges eredménye az energiára fordítandó költségek csökkentése, másodlagos eredménye a közvetett kibocsátású üvegházhatású gázok csökkenése.

 
FA-AKTÍV Szociális Szövetkezet - sikeres projektmegvalósítás Nyomtatás E-mail
2015. augusztus 28. péntek, 08:27

A FA-AKTÍV SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET SIKERES PROJEKTET VALÓSÍTOTT MEG TÁMOP-2.4.3.D.2-13/1/2013-0708 azonosító számmal,  FA – AKTÍV TERMELŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET EGYEDÜLÁLLÓ FEJLESZTÉSE A SZOCIÁLIS GAZDASÁG TERÜLETÉN CÍMMEL.

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
Designed by Forensys