Márokpapi

Keresés

Márokpapi község önkormányzata olyan programot valósít meg, mely a helyben és a környező településeken élő alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, 18 és 60 év közötti hátrányos helyzetű embereket segíti vissza az egyéni képességfejlesztés, szakképzés és féléves foglalkoztatás útján a munka világába.

Húszan mezőgazdasági gépszerelő, további húsz fő pedig állatgondozó, növénytermesztő OKJ-s szakképesítést szerezhet. A szakvizsgák 2012 első két hónapjában, valamint augusztusban kerülnek sorra, a szintén a pályázat útján kialakított 144 m2-es tanműhely és 600 m2-es fólia-sátor, valamint a beszerzett gépek és eszközök segítségével.

2010. november 24-én került aláírásra Márokpapi Község Önkormányzatának „DOLOGSULI” hátrányos helyzetűek képzési programja című projektjének Támogatási Szerződése.

A projekt a Vásárosnaményi, leghátrányosabb helyzetű kategóriába tartozó kistérségben, Márokpapin és a környező településeken élő hátrányos helyzetű embereket segíti vissza a munka világába egyéni képességfejlesztés, szakképzés és foglalkoztatás keretében.

A kistérség adottságaiból valamint Község és a környező települések helyzetéből adódóan az önkormányzatoknak a közhasznú foglalkoztatás keretein túl is szerepet kell vállalniuk a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási lehetőséginek feltárásában, koordinálásban, a piaci és a nem piaci szféra által teremtett munkalehetőségek tartós bővítésében. Márokpapi község önkormányzata helyi igények, foglalkoztatási lehetőségek felmérése alapján olyan programot kíván megvalósítani, mely a község és a környező települések hátrányos helyzetű lakosait segíti vissza a munka világába.

2010. december 10-én Márokpapin, a Csiperke Erdei Iskola és Tábor épületében került sor a projekt ünnepélyes nyitórendezvényére.

A projekt az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben, Márokpapin és a környező településeken élő hátrányos helyzetű embereket segíti vissza a munka világába egyéni képességfejlesztés, szakképzés és 6 hónapos foglalkoztatás keretében.
Márokpapin, a Csiperke Erdei Iskola és Tábor épületében holnap, 11 órai kezdettel kerül sor a „DOLOGSULI” hátrányos helyzetűek képzési programja című projekt ünnepélyes nyitórendezvényére.